Adatok

Haluskáné Fekete Bernadett, 1975, Székesfehérvár, humánpolitikai tanácsadó: nevem, születési évem, lakhelyem, foglalkozásom. A "legfontosabb" statisztikai adataim.
Azt hiszem, ennél lényegesebb jellemzőim is vannak, amelyek nem feltétlenül írhatók le egy-egy szóval vagy számmal. Bár egy bolti eladót a méreteim, egy betörőt a vagyoni állapotom, egy orvost pedig a vérnyomásom "végösszege" érdekelne talán, én olyan adatokat szeretnék itt leírni, amely a munkámra, az elveimre, a látásmódomra vonatkoznak. Számokkal, vagy anélkül.

Személyügy

Évekkel ezelőtt kezdtem el humánpolitikával, személyzeti tanácsadással foglalkozni. Dolgoztam adminisztratív területen, munkaközvetítő irodában, informatikai cégnél. Mindegyik munkahelyemen volt alkalmam foglalkozni a humánpolitika, személyügy valamely részével. Találkoztam a közalkalmazotti munkaügyi adminisztrációval, és részt vettem magas szintű személyügyi döntések meghozatalában.

Az alábbi humánpolitikai feladatokkal foglalkoztam:

      toborzás, kiválasztás
      felvételi interjú
      munkaközvetítés
      bérpolitika
      előléptetés
      ösztönzés
      elbocsátás
      munkahelyi konfliktusok feloldása

Álláskeresőként, munkaközvetítő iroda személyzeti tanácsadójaként, illetve ügyvezető közvetlen munkatársaként több száz felvételi interjún vettem részt.

Tanácsadás

Önálló humánpolitikai tanácsadóként dolgozom néhány éve. Így alkalmam van rá, hogy olyan problémákra, fehér foltokra irányítsam rá a cikkeimet olvasó, email-ben vagy személyesen tanácsot kérő emberek figyelmét, amelyet sem egy munkaközvetítő iroda munkatársa, sem pedig a munkaadó vagy a felvételi elbeszélgetést folytató személyügyi vezető nem tehet meg, az iskolai oktatásban pedig - sajnálatos módon - még nem szembesültek azzal a ténnyel, hogy a vizsgára/érettségire való felkészítés korántsem elegendő nemhogy karrierépítéshez, de még egy sikeres elhelyezkedéshez sem.

Cél

Gyakorlati, a való életben használható, ezért a valóságon alapuló, azt teljes mértékig figyelembe vevő tanáccsal, segítséggel szeretnék szolgálni a hozzám fordulóknak.

Célközönség

Munkaadóként kis- és középvállalatok: olyan cégek, amelyek nem kívánnak vagy nem tudnak többmilliót, többszázezret költeni "Kiválasztó Központra", "stressztréningre", hanem napi probémájukat szeretnék megoldani: hogyan tudnák teljesíteni megrendeléseiket, ha nem bírják fizetni a munkáltatói terheket, főleg még több alkalmazott felvételével? Ilyen, és ehhez hasonló (lásd: Szolgáltatások) kérdésekben szeretnék segítséget nyújtani.
Munkanélkülieknek, több évtizedes munkaviszony után létszámleépítési hullámba kerülőknek, pályakezdőknek, speciális, nagyon kevés helyen hasznosítható szaktudással rendelkezőknek adok tanácsot lényegében minden olyan kérdésben, ami az elhelyezkedésre, felvételi interjúra, álláskeresésre, munkahelyi konfliktusokra, kilépésre vonatkozik (bővebben: Szolgáltatások).

Nézőpont

Sem valamiféle szélsőséges álláspontban, sem pedig egyfajta szemforgató "arany középútban" nem hiszek.
Nem gondolom, hogy egy munkaadó a poklok poklát érdemli azért, mert szívesebben vesz fel számlaképes dolgozót, mint alkalmazottat. Tudom, mert tapasztaltam, milyen kreatív módon tud és hajlandó egy-egy vállalat visszaélni lehetőségeivel, dolgozói kiszolgáltatottságával. De azt is tudom, hogy nem kevés olyan munkaadó van, amelyik gyűlöli a kényszerhelyzetet, amely arra készteti, hogy egy - akár alacsonyabb szaktudású, vagy egyszerűen kevésbé bizalomgerjesztő - minimálbérrel történő bejelentést elfogadó munkatársat alkalmazzon egy olyan szakember helyett, aki talán magasabb képzettséggel, és ezzel együtt nagyobb tájékozottsággal, erősebb érdekérvényesítő képességgel, vagy csupán magasabb igényszinttel rendelkezve nem fogadja el az egyébként valóban törvénytelen helyzetet.
Tisztában vagyok vele, hogy a munkavállalók sem "szentek". Alapvető attitűddé vált apró "csibészségek", egymást fedező "betyárbecsület", szépítésre való hajlam, és még nagyon sok minden, amit egy elkeseredett, jószándékú főnök a beosztottai szemére vethet. Alapvetően azonban a munkavállalók a kiszolgáltatottabbak. És nem "csak" a nők, a 40 év felettiek, a romák, a mozgássérültek, az elmaradott térségek lakói - az alkalmazotak, álláskeresők jelentős része nincs tisztában a jogaival és elképzelése sincs arról, hogy - igaza esetén is - hogyan hozhatná azt munkaadója tudomására, milyen szankciók jogosak vele szemben. Hogy egy alapvető, nagyon egyszerű példánál maradjak: az emberek többsége soha, semmilyen visszajelzést nem kap arról, hogy egy adott munkahelyre miért nem sikerült a felvétele/hogy megkapta-e egyáltalán a cég a jelentkezését/hogy a cég mit nyújt, milyen lehetőségeket kínál. Az állásinterjúk jelentős része ma is csupán a jelentkező kikérdezéséből áll, a tájékoztatás nem kölcsönös, a munkalehetőségről, a cégről a jelentekező alig tud meg valamit - majd várhatja a visszajelzést, amit esetleg meg sem kap, illetve kap egy háromszavas értesítést, amelyben a cég pontosan annyit közöl, amennyit akar: vagyis semmit.

Mint írtam, nem hiszek az "arany középútban". Ez azonban csak globális, országos szinten igaz - úgy gondolom, hogy az egyes emberek, vállalkozások szintjén igenis lehet kompromisszumot kötni, mindenkinek megfelelő megoldást találni - akkor is, ha magasak a munkaadói járulékok, akkor is, ha az álláskereső nem szeretne (vagy egyszerűen nem áll érdekében) vállalkozóvá válni, akkor is, ha több évtizedes, speciális szaktudást igénylő munkaviszony után válik munkanélkülivé valaki.

Diszkrimináció

Mélyen elítélem a diszkrimináció minden formáját, de nem pártolom a pozitív diszkriminációt sem.
Úgy gondolom, hogy valakinek a neme, faja, vallása, politikai nézőpontja, bőrszíne, kora nem lehet ok arra, hogy ne tölthessen be egy adott munkakört, mi több: akár még a felvételivel se próbálkozhasson meg, mert már az első szűrőn (például egy fotó alapján) kiejtik.
Nem hiszem, hogy jó megoldás, ha kötelező kvótát állapítunk meg egy adott területen, adott közösség tagja által történő betöltésre. Nem hiszem, hogy jó döntés lenne egy adott pozícióra csupán a kvóta teljesítése miatt nőt/romát stb. alkalmazni, ha egyébként a jelentkező nem felel meg az objektív követelményeknek, és emiatt egy nem kisebbségi, de kitűnő eredményt produkáló jelöltet kellene háttérbe szorítani. Nem fogadom el viszont azt az álságos (ám nagyon népszerű) elméletet sem, mely szerint a munkaadók nem diszkriminálnának, ám üzleti partnereik/megrendelőik/vevőik elveszítését kockáztatják egy kisebbségi munkatárs felvételével. A munkaadók, gyanúm szerint, a magyar társadalom egy olyan részét képezik, amelyekre sem erősebb, sem gyengébb rasszizmus nem jellemző, mint a társadalom egészére - a megkülönböztetésért tehát ugyanolyan mértékig felelősek, mint bárki más.
Amely magyar társadalom egyébként, véleményem szerint, megérdemli, hogy végre szembesüljön azzal a ténnyel, hogy adott munkahelyeken, boltokban, irodákban, repülőgépen stb. valamely kisebbség tagjával találkozhat, és ez teljesen természetes. Nem a cigány/mozgássérült/erősen túlsúlyos stb. alkalmazott jelenléte "kínos", hanem az, ha valaki emiatt fordul ki az iroda/üzlet/telephely ajtaján.

Kényszer-
vállalkozók

A munkaadók nézőpontját könnyű megérteni (ha elfogadni nem is feltétlenül). Nyilvánvaló, hogy könnyebb, egyszerűbb, és olcsóbb vállalkozói szerződést kötni, számla alapján fizetni, mint a munkaszerződéssel járó terheket viselni. Mélyen elítélem azonban azt, ha egy cég lényegében alkalmazotti pozícióra kizárólag számlaképes embereket hajlandó felvenni, arról nem is beszélve, ha már ott dolgozó beosztottait állítja válaszút elé: számlát nyújtanak be, vagy felbontja a munkaviszonyt. Az a vállalkozó, aki ilyen helyzetbe hozza alkalmazottait, valószínűleg a korrekt tájékoztatásra és reális fizetési ajánlat kidolgozására sem fektet túl nagy hangsúlyt. Azt pedig tudnia kellene mindenkinek, aki egy állás érdekében (tehát nem saját jószántából, egyéni céljainak megvalósítására) vállalkozóvá válik, hogy ez milyen megkötésekkel, hátrányokkal, lehetőségekkel, jogosultságokkal jár.
A vállalkozói engedély kiváltását fontolgatóknak érdemes meggondolniuk: ezzel a lépésükkel lemondanak arról a csekély jogvédelemről is, amit a Munka Törvénykönyve biztosított számukra. Nincs többé szabadság, betegállomány - ezt csupán a munkaadó jóindulata biztosíthatja. Sokan hajlamosak azt hinni, hogy elég, ha korábbi nettó bérüknél "valamivel többet" számláznak, esetleg a bruttó összeget (ennek már a munkaadó nem is mindig örül). Nem mindenki számol a költségeivel, adójával, a befizetendő járulékokkal (ezek jelentős részét korábban a munkaadó személyügyi osztályán intézték).
Az a véleményem, hogy a kényszervállalkozónak nevezett réteg léte sem az emberek "saját, jól felfogott érdekükből fakadó döntésnek" nem nevezhető, sem pedig aljas cselszövények hálózatának. Kialakulásának okai vannak, gazdasági, jogi, társadalmi okai, azonban (miközben ilyen szinten történő megoldásuk nem tűr halasztást) az egyének szintjén igenis kompromisszumra lehet jutni, az alternatív megoldások figyelembevételével.

Zsarolhatóság

Itt elsősorban olyan tényezőkre gondolok, amelyek önmagukban nem tekinthetők "bűnnek", ám a társadalom egy része, esetleg egy adott munkahelyi kollektíva szemében megvetendő. Ilyen lehet a homoszexualitás, letöltött börtönbüntetés, erotikus újságban megjelent kép, korábbi függőség (teljes mértékű leszokás után), de adott esetben akár a (külsőleg nem látható) cigány származás is. A zsarolhatóság mértéke természetesen különböző. Tény, hogy néhány munkahelyen kesztyűs kézzel kezelik ezt a témát: homoszexuális, ill. homoszexuális-gyanús jelentkezőt nem szívesen látnak a soraikban. Ez "természetesen" nem diszkrimináció, hanem a dolgozó és a cég védelme: a dolgozót az esetleges zsarolástól, a céget a zsarolás útján kiszivárgó információktól védi.
Véleményem szerint ez álprobléma. Egyfelől nem kétséges, hogy homo- és heteroszexuális embereket éppúgy felvehetnek adott pozícióra, magas beosztásba - annál is inkább, mert nem kevés közép- és felsővezetői munkakör ismerős útján kerül betöltésre, amely esetben kevésbé kerül sor ilyen kényes kérdések firtatására. Azt sem nehéz elképzelni, hogy egy heteroszexuális, büntetlen előéletű ember is zsarolhatóvá válhat. (Csak egy, megengedem, kicsit szatirikus példa: tény, hogy a heteroszexuális férfiak és nők egy része csalja házas- vagy élettársát. Elképzelhető, bár természetesen bizonyítani nehezen tudnám, hogy a társukat megcsaló - és azt titkolni kívánó - heteroszexuálisok többen vannak, mint a homoszexuálisok összesen. Ezt figyelembe véve, a heteroszexuálisok lényegesen zsarolhatóbbak a homoszexuálisoknál).

A legfontosabbnak azonban azt tartom, hogy a zsarolhatóság kérdése értelmét veszti, ha azt, ami miatt zsarolhatnák, senki nem tekinti bűnnek, negatívumnak, megvetendő dolognak. Ha a homoszexualitás nem tabu, a dolgozó nem tart attól, hogy szexuális preferenciájának napfényre kerülése bármiféle negatívummal járna, nem válik zsarolhatóvá sem.

Szeretném egyértelművé tenni: mindaz, amit fentebb írtam, azokra az esetekre vonatkozik, amelyek önmagukban nem tekinthetők bűnnek, csupán a társadalom, illetve annak egyes részei tekintik annak. Nyilvánvalóan vannak olyan esetek, amelyeknél mélyen el kell gondolkodni a zsarolhatóság veszélyén.

Kritika

Elégedetlen vagyok az újságokban illetve a - többnyire szakmainak tűnő - könyvekben olvasható tanácsokkal. Jelentős részük felületes: csupán általánosságokat tartalmaz, amellyel hiába van tisztában az olvasó, a gyakorlati élet sokkal árnyaltabb szituációkat teremt számára, amelyekhez ez a fajta tanácsadás sokszor édeskevés.

Másik problémája nem kevés "tanácsadónak", hogy úgy tesz, mintha nem lenne tisztában a realitásokkal, a törvénytelenségekkel, a kiszolgáltatottsággal. Könnyű tanácsot adni egyenlő lehetőségeket és teljes mértékig törvénytisztelő állampolgárokat és cégeket feltételezve. A valóság azonban korántsem ez: a munkaadók jelentős része - véleményem szerint - nem merő rosszindulatból, és emberi aljasságból "játsza ki" a törvényeket, hanem a magas munkaadói terhek miatt. Mint ahogy a feketemunkát vállaló alkalmazottak sem a jövedelmüket szeretnék eltitkolni - csak egyszerűen szeretnének hozzájutni. Ez azonban csak egyetlen példa, amely azonban fájóan hiányzik a sikerkönyvek lapjairól.

Harmadik kritikám a könyvek és újságok tanácsadóival kapcsolatban az, hogy túlnyomó többségük (több)diplomás, magas szintű nyelvtudással, vezetői gyakorlattal rendelkező szakembereknek szól. Természetesen aki ilyen jellegű karrierképzéshez ért, erről ír szakkönyvet. Ám a magyar lakosság (új) állást keresni szándékozó része nem a fentiekkel jellemezhető munkanélküliekből áll - sőt mi több, nem is ők teszik ki a nagyobbik hányadát.

Negyedik megjegyzésem: a könyvekben szereplő standard figura nem létezik, mint ahogy standard munkahely sincs. Az öltözködési tanácsok mintha kizárólag titkárnőkről és üzletkötőkről tudnának, a felvételi interjúra felkészítő okosságok művelt, személyügyi képzettséggel rendelkező felvételiztetőt feltételeznek... A hétköznapok valósága azonban nem ez, az ideális valóságra vonatkozó tanácsok pedig kétségbeejtően sematikusak, elméletiek, általánosak: magyarul használhatatlanok.